Rólunk

Kedves Látogató!

Üdvözöljük Kisvásárhely honlapján!

Kicsiny falunk Sümegtől mintegy 7 km-re található Zala és Veszprém megye határában a Sümeget Zalaegerszeggel összekötő út mentén. Csendes, nyugodt kis falunk a Marcal partján fekszik, az Országos Kéktúra útvonal része, így minden természetszerető ember számára ideális kirándulópont. A község 40 km-es körzetében ellátogathat Sümegre, Zalaszentgrótra, Keszthelyre, Hévízre, Tapolcára, a Zalai-dombság, a Keszthelyi-hegység és a Tapolcai- medence szépségeit felfedezve.

Honlapunkon megismerkedhet Kisvásárhely közel 600 éves történetével, főbb látnivalóival, aktuális közigazgatási információival. A Dokumentumtárban információkat talál a községi önkormányzat működésével kapcsolatban, a galériában pedig betekintést nyerhet közösségünk mindennapi életébe.

Jó barangolást kívánunk!

Kisvásárhely története

A falut eredetileg Vásárhely néven említik meg először 1382- ben, a „kis” jelzőt később kapta abból a célból, hogy Somlóvásárhelytől így különböztessék meg. Területén már az őskorban megjelent az ember. Árpád-kori magyarjaink a XII. században népesítették be a környéket. Első birtokosai a Szentgróti Hagymásiak és a Türje nembeli Béri család. A 16. században a falu a szentgróti vár és uradalom tartozéka. 1550- ben saját plébániáról tesznek említést a források, de a gyakori fosztogatások miatt parókiája elhagyatott. A török hódoltság alatt súlyos károk érték a községet, több ízben is felégették és kifosztották az itt található birtokokat. 1632 után a török csapatok portyázások sorozatát hajtották végre a környék és Kisvásárhely lakói ellen, akik képtelenek voltak a törököknek adót fizetni, ezért elköltöztek a Szentgróti várhoz közelebb eső védettebb helyen lévő falvakba. Ennek következtében a falu 1635- re teljesen elnéptelenedett. 1681- ben még mindig lakatlan a község, határát mihályfaiak művelik, erdejében disznót makkoltatnak. 1734- től jegyzik ismét lakott vidéknek a krónikák, egy 1770-es összeírás szerint 20 család lakott itt. 1749-ben újraszervezik az egyházi intézményeket, így a falu Gógánfa, 1778-ban Sümeg, 1802-ben Mihályfa filiája lesz.

1805-ben 147 ember él Vásárhelyen, ezek közül 1 fő takács, 14 fő gazda, 1 fő nemesek szolgája, 17 fő zsellér, 37 fiúgyermek, 77 nő. 1846-ban épült meg Tótvárpusztán az új uradalom, a későbbi Tarányi gazdaság, ahol idénymunkásként dolgozott a község lakossága. A Fiatalos puszta a Vallásalap gondozásába került.

A II. világháború idején a faluból 9 ember halt hősi halált Európa harcterein. Az otthon maradók mezőgazdaságból próbálták fenntartani magukat. Leginkább elterjedt volt a búza, a kukorica, a burgonya és a takarmánynövények termesztése. A megtermelt árukat a sümegi piacon értékesítették. Az uradalom Tótvárpusztán volt. A lakosok állattenyésztéssel is foglalkoztak, az állatállomány szarvasmarhából, lóból, sertésből, juhból és baromfiból állt, legeltetéshez a környékbeli területeket vették bérbe, úgy mint Pálos-pusztát valamint a Barátkisvásárhely nevű prédiumot. A falura a szalagtelkes felosztás jellemző, a telkeken pedig vályog- és zsúpfedeles házak álltak. 1949-ig a falunak közös jegyzősége volt Mihályfával, majd a tanácsok megszervezése után társközsége lett. A termelőszövetkezet „Béke” néven alakult meg 1959-ben, két év múlva pedig beolvadt a szomszédos mihályfai „Dózsa” Tsz-be.

A 19. század folyamán kezd gyarapodni a falu lakossága, 1900-ban már 248 lelket számol a község, 1930-ban 294-et, akik magyar anyanyelvűek és 5 izraelita kivételével katolikus vallásúak. Innentől kezdődik el a folyamatos népességfogyás, az iparosodás elterjedésével a helybeliek nem találtak maguknak munkát, így kénytelenek voltak a városokba költözni. 1970-ben 152 ember él Kisvásárhelyen.

A falut 1950. március 16-án a Minisztertanács a sümegi járással Veszprém megyéhez csatolta, majd 1979. januárjában visszacsatolta Zala megyéhez. 1977-ben a község Óhíd társközsége lett, és 1990 után pedig közös jegyzőséget hoztak létre. 1992-ben Óhídról leváltak, Mihályfával hoztak létre közös jegyzőséget. Kiépült a víz-és telefonhálózat. Felújítva működött az orvosi rendelő, a tejcsarnok, a harangláb. 1996-ban 83 lakója volt a községnek. A 90-es években a Marcal partja keresett fürdő- és horgászhely volt, illetve egy lovastanya is működött itt a Pálinkás család birtokában. 1998-ban 82 fő a község lakóinak száma, belterülete 6 ha, külterülete 437 ha. Külterületi lakotthelyei Fiatalospuszta és Tótvárpuszta.

A falu iskolája az 1868-as népiskolai törvény után épült 1 tanteremmel, ahol 1 tanító felügyelete alatt tanultak a diákok. A csökkenő gyereklétszám miatt 1969-ben megszűnik az iskola, a gyerekek a szomszédos községekbe busszal járnak tanulni. A híveket a község központjában épült harangláb hívta imára, templomba Mihályfára jártak.

Kisvásárhely ma Zala megyéhez tartozik, azon belül a Zalaszentgróti járáshoz. A falu az Óhidi Közös Önkormányzati Hivatalhoz tartozik 8 másik településsel együtt. Jelenleg 56 fő lakja a települést.